A repülő korong régióbeli kergetői idén tavasszal is az UTC-pályán adtak randevút egymásnak a Grand Slam sorozat 2. állomásán.

Legalább ezen a napon ne találj kifogást, és 15 perc erejéig mozgasd meg a hátsód!

A Kalocsa és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. szervezésében
háromnapossá bővült Orbán-napi Borünnepen az idei évben is kiemelt
szerepet kapnak a hagyományőrző programok, a népzene és néptánc. Folk
koncertek és táncházak várják az érdeklődőket, és természetesen
szerepelnek a kínálatban a környékbeli, köztük sokféle nemzetiségi
néptánccsoportok is.

A Szeged-napi ünnepségsorozat keretében tüntették ki azokat a helyi kötődésű sportembereket, akik az elmúlt év folyamán a legtöbbet tették a város hírnevének öregbítéséért.

A szembesütő erős napfény akadályozta a megfelelő kilátásban.
tovább

Továbbra is a technológiai cégek uralják a világ legértékesebb márkáinak rangsorát: 2013-ban az Apple, a Google és az IBM került az első három helyre.
tovább

A 3500 új rendőr mellé hamarosan mintegy 1200 tiszthelyettes is szolgálatba állhat - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén kedden.
tovább

Akik nem veszik a fáradságot, és Debrecenben maradnak, az M2-re kapcsoljanak!

Quadrille európai táncfesztivál
2013. május 24. péntek 12.00 óra
Szombathely, Fő tér

Esőhelyszín: AGORA – Művelődési és Sportház
(Szombathely, Március 15. tér 5.)

Olasz bábjátékkal kezdődött el idén a május 21. és 26. között zajló Szeged-Szabadka Gyermekszínházi Fesztivál.

Friss hírek

08:55 Fának ütközött egy kisteherautó az 55-ös úton
08:48 Vizsgálják az MSZP aláírásgyűjtését
08:31 Kupadöntő: jegy is lesz, busz is lesz!
08:23 Augusztus 4-ig szünetel a diákhitel igénylése
08:06 Nincs hír a magyar hegymászókról
07:55 Hátország: manchesteri mélységekből állt föl a Rendőr TE + FOTÓK
07:55 A BÁCSVÍZ Zrt.-nek is be kell nyújtania működési engedély kérelmét
07:55 Emberölés Helvécián
07:40 Fekete szerda: halál a 42-esen
07:28 Vasárnap végleg elhallgat a vásárhelyi RádióX
07:04 Futsal: UTC – Aramis 19 órától ÉLŐ!
07:00 A villányi Vylyan Cabernet Franc: ismerje meg Szeged város borát!
06:55 Megállították a Tisza holtágaiból a víz visszaáramlását a folyóba
06:32 Szombaton ismét megmozdul Dorozsma
06:03 Omnibusz, Charlie és Pásztor Anna a Tápéi Falunapokon
05:40 Kick-box: 234 magyar érem, 10 Csongrád megyei elsőség a szegedi világkupán + FOTÓK
05:10 Biomassza erőmű: pro és kontra
05:02 Jó Arcokat keres a SZEGEDma: Filipi Noémi
05:01 Az Egyesült Államokban úszik tovább Szeged Sportolója + VIDEÓ
04:12 Labdarúgás: megállíthatatlannak bizonyultak a szegedi veteránok + FOTÓK
00:40 Koncertek a hétre - Ismerős Arcok, Közép-Európai Rockabilly Fesztivál, Open Mic, Jess Robin
00:30 III. Buti Pálinka Fesztivál (jún 15.)
00:15 Középkori Vásárnap Csempeszkopácson 2013 (máj. 26.)
21:41 Mai videó: Különleges sörnyitási technikák
21:38 Szerdai programajánló: gyermekszínház és gasztro-art
21:17 Gyurcsány Ferenc részletes szombathelyi és celldömölki programja
21:14 Drasztikus leépítések várhatók a szombathelyi egyetemen
20:57 Tanulmányaik hosszával megegyező ideig kell itthon dolgozniuk az ösztöndíjas hallgatóknak
20:55 Megkönnyítik a kft.-k alapítását Ausztriában
20:35 Lányok törölközővel (képsorozat)
20:22 A Vylyan Pincészeté a fő díj: a Villányi Cabernet Franc lett Szeged város bora + FOTÓK
20:15 Ez komoly??? Nem fedezték fel, hogy megérkeztek az új villamosok
19:55 Szellemi kulturális örökségeink a Skanzenben: Kalocsa is bemutatkozott
19:54 Parlament: Tízszázalékos árrést biztosítottak a dohány-kiskereskedőknek
19:36 Folyamatos és egységes lesz a nemzetbiztonsági ellenőrzés
19:32 Ennyit kell itthon dolgozni!
18:45 Goda Krisztina rózsaszín bárányt hoz Debrecenbe
18:42 Fidesz: újabb milliós bírságok a szolgáltatóknak
18:41 28 milliót kért és kapott egy jósnő rontáslevételért Békés megyében
18:38 Egy évet tolódik a szakképzési integráció

Belépés