Április 28-30. között negyedik alkalommal rendezték meg Táplánszentkereszten a medvehagyma-virágzás ünnepét. Tudományos előadások a medvehagymáról, mint gyógynövényről, medvehagymás étkek bemutatója, valamint számos kísérőprogram, többek között kézműves kirakodóvásár, népzenei koncertek és gombfocibajnokság várta az érdeklődőket.

Jazz minden mennyiségben és beszélgetés James Blood Ulmer-rel – ez volt a vasárnapi ’WAVE-evangélium, hétfőre pedig egy igazi mérai lakodalom, néptánc, májusfa állítás és táncház akadt a horgunkra.

Igaziból lenni akármi, de élni! Ady sorait Ferenczi Gyuriék öntötték dallamok közé a fényírók fesztiváljának harmadik napján. A hangulat igazi majálist idézett, plédre heveredve, szinte már „giccses" körülmények között, szikrázó napsütésben hallgathattuk értékmentésre szerződött dalaikat a Duna-parton.

Április 28-án, a 22. MEDIAWAVE keretében adták át a Párhuzamos Kultúráért Díjakat. Minden évben azokat a magyar és az országban fellépő, egyedi művészeket díjazzák, akik szellemisége nem akart megfelelni az aktuális vagy divatos kulturális irányzatokhoz. Az idei díjazottak közt megtalálható volt népzenész, csillagász, jazz muzsikus és képzőművész egyaránt.

Április 30-án, hétfőn is színes zenei és film programmal várja az érdeklődőket az összművészeti fesztivál, többek között Mérai lakodalommal, és menyegzővel a cifra szoba díszletei közt. A kisjátékfilmek és a dokumentum filmek mellett az Inforg Stúdió filmjeiből válogathatunk. Ezen a napon rendezik a filmfesztivál díjátadó ünnepségét, melyet a szervezők a hagyományostól eltérő módon terveznek megvalósítani.

Április 28-án a bringázás szerelmesei felvonultak Szombathelyen. A Critical Mass este 18 órakor indult a Sportháztól, végig a városon, aztán váratlan lánykérés után bringaemelés az emlékműnél és a Fő térre begurulás után a szökőkútnál.

Sárváron zenés ébresztő, koncertek, mazsorettek, bábszínház, Szombathelyen örökbe fogadható állatok, állatsimogató, Szent György és a sárkány, Bükön futónap, és Bohócverseny c. műsor a Szamóca Színházzal - ebből választhatunk május 1-én!

2012. április 26-án, 22. alkalommal is sikeresen elindult a Mediawave, amely számos filmes és zenei programmal várja az érdeklődőket. A Duna-part, napsütés, ökopiac, hazai kézműves ízek kavalkádja, és a semmihez nem hasonlítható csodálatos helyszín, a Monostori Erőd ad otthont az összművészeti fesztiválnak.

Az NyME-SEK Diáknapok zárónapján nagyszabású retro partyval fújták le az idei egyetemi hepeninget. Fellépett Zoltán Erika, Kozmix, Ámokfutók, Hip Hop Boyz, V-tech, Animal Cannibals és Ban DJ. Csak képpel megyünk bele a történésekbe - nem kevéssel!

A tavasz egyik nagy szenzációjának beharangozott szombathelyi Quimby koncert nem hazudtolta meg az előrejelzést. Péntek este az AGORA Művelődési és Sportház parkettái remegtek az alternatív hangzavar egybehangzó tökéletességére. Bent szökdécselt a fény, kint pedig a Hold sétált a háztetőn.

Friss cikkek

08:33 Demagóg, de zseniális húzás a Fidesztől
08:20 Kiállítás nyílt Szombathelyen a magyar és osztrák békefenntartók munkájáról
06:15 Jó Arcokat keres a SZEGEDma: Varga Tímea Pamela
06:15 Az olimpiára tart a kick-box
06:15 Drogbáék kiénekelték a sajtot… – Bayern – Chelsea: a helyszínről jelentjük III.
06:15 Kajak-kenu: Kozák duplázott, párosban is győzött
06:15 Bogár László: A pénzhatalmi rendszer markában
06:15 Labdarúgás: SZVSE – UTC 17 órától élő
06:14 Harc a pollenekkel - Évről-évre egyre több az allergiával küzdő beteg
01:33 Oslo, a kiegyensúlyozott város
00:44 A szép búcsúért: a Körmend fogadja az Albacompot
00:11 Május 20. - Mi történt ezen a napon?
00:01 Heti horoszkóp - Mi jósolnak Önnek a csillagok a jövő hétre?
00:01 Napi friss traffipax információk!
23:13 Plazma számára befejeződött a Csillag születik
22:57 A bakancsos túrázók kettős ünnepe
21:24 A ''virágos gróf'' emlékét idézték fel
21:00 Ezrek a nyomtatott sajtó ünnepén
20:12 Lehet drukkolni!
19:59 Vona maradt az elnök, Szegedi Csanádot nem választották újra alelnöknek
19:16 Hölgyek szőrös hónaljjal (képsorozat)
19:15 Vízilabda: visszavágott, és harcban az 5. helyért az Universitas
19:15 Hogyha elindul a vonat… – első hivatalos útján a városnéző kisvonat + FOTÓK, VIDEÓ
19:15 Már fogadja a bicikliseket a Kálvária téri pihenőhely + FOTÓK
19:15 Labdarúgás: a szombati Csongrád megyei eredmények (FRISSÜL)

Belépés